Obama leleplező képeket záratott el

Többek között a foglyok ellen elkövetett nemi erőszak és más szexuális visszaélések is láthatók azokon a fényképeken, amelyek az iraki Abu Graib börtönben készültek néhány éve, s amelyek nyilvánosságra hozatalát - miként sok más hasonló fotóét is - megtiltotta Barack Obama amerikai elnök

Legalábbis ezt írta a csütörtöki számában a londoni The Daily Telegraph. A brit lap egy nyugalmazott amerikai tábornokra, Antonio Tagubára hivatkozott írásában. Taguba vezérőrnagy vezette a Bagdad melletti börtönben végrehajtott kínzások ügyében közvetlenül a botrány kipattanása után, 2004-ben lefolytatott vizsgálatot.

Akkori jelentéséhez - mint azt a The Daily Telegraphnak elmondta - a csütörtöki cikkben emlegetett fotókat is mellékelte.

Az amerikai tábornok elmondta, támogatja Obama elnök döntését, hogy ne tegyék közszemlére a fotókat. - Higgyék el, önmagában már az is eléggé elborzasztó, ha csak leírjuk, mi van a képeken - mondta, rámutatva, hogy a fényképek nyilvánosságra hozatalával csak az Irakban és Afganisztánban állomásozó amerikai, illetve brit katonákat tennék ki veszélynek.

A The Daily Telegraph szerint a fotókon többek között látható, amint egy amerikai katona megerőszakol egy női őrizetest, egy férfi tolmács egy férfi foglyot, illetve, hogy különféle tárgyakkal, többek között gumibottal, kábellel, foszforeszkáló csövekkel erőszakolják meg a rabokat.

A Fehér Ház két hete közölte, hogy Obama amerikai elnök korábbi álláspontját megváltoztatva úgy döntött, a kormány mégsem hozza nyilvánosságra azokat a fotókat, amelyek Irakban és Afganisztánban fogva tartott terroristagyanús személyekkel szembeni feltételezett visszaélésekről készültek. Összesen több mint 400 ilyen esetről van fénykép a 2001 és 2005 közötti időszakból.
Forrás: MTI