Most csatázunk, de majd az EP-ben pacsizunk - Göncz Kinga szerint

Magas részvételi arányt, s ezáltal kiegyensúlyozott európai parlamenti (EP) képviseletet vár a június 7-i választáson az MSZP listavezetője; Göncz Kinga azt is hangsúlyozta csütörtökön Debrecenben, hogy az EP mindhárom meghatározó frakciójában erős magyar képviseletre van szükség.

"Most pártok közötti vetélkedés zajlik, de ott (az Európai Parlamentben) együtt kell működnünk, a fontos nemzeti érdekeket együtt kell képviselnünk" - mondta a politikus.

Választási fórumán kifejtette: mindhárom meghatározó európai parlamenti frakcióban - a néppártiban, a szocialistában és a liberálisban - erős magyar képviseletre van szükség. Göncz Kinga emlékeztetett rá, hogy az Európai Unió a gazdasági mellett fontos értékközösség. "Az EU sokat szán arra, hogy +kossuthi+, tárgyalásos megoldások szülessenek" - mondta.

Hozzátette: az EP-jelenlét egyik célja a magyar nemzeti érdekek képviselete, illetve az, hogy az európai értékeket "minél nagyobb mértékben hazahozzuk Magyarországra".

A szocialisták listavezetője azért is fontosnak tartja magas részvételi arányt az EP-választáson, hogy ne torzuljanak az európai értékek. Megítélése szerint a szélsőséges hang, az agresszió, a gyűlölet megjelenése - amit, mint mondta, legmarkánsabban a Jobbik képvisel - "egyenesen szembemegy Európával". Göncz Kinga szerint előfordulhat, hogy a Jobbik éppen az európai parlamenti választáson legitimálja magát, ami - szavai szerint - veszélyes tendencia. Ezzel megszűnne az az Európában eddig képviselt magyar álláspont, amely szerint a Jobbiknak nincs komoly támogatottsága. Göncz Kinga annak a meggyőződésének adott hangot, hogy "csakugyan nincs 5 százalékos támogatottsága a szélsőséges pártnak", de - tette hozzá - alacsony részvétel esetén bekerülhet az Európai Parlamentbe.

Ez is az egyik tétje a választásnak - mondta a szocialista politikus, s minél nagyobb részvételre szólított fel. Dávid Ibolya MDF-elnök csütörtöki, szintén Debrecenben tett kijelentésére reagálva - miszerint a listavezetők félnek nyilvános vitára kiállni - Göncz Kinga az MTI-nek elmondta: tudomása szerint az egyik tévécsatorna szervez ilyen vitát, s ő biztosan ott lesz.

"Remélem Bokros Lajos is ott lesz, s erősen remélem, hogy Schmitt Pál (a Fidesz-KDNP listavezetője) is részt vesz a vitán, eddig ugyanis egyedül tőle hangzott el, hogy nem szeretne ilyen vitán részt venni" - mondta a volt külügyminiszter Debrecenben.
Forrás: MTI