Fidesz: Közpénzből megy az MSZP-propaganda

A Fidesz szerint állami pénzből folytat pártpropagandát az MSZP, ugyanis egy szocialista kötődésű civil szervezet még az európai parlamenti választás előtt 500 millió forintból 1,7 millió hírlevelet juttat el a vidéki háztartásokba.

Font Sándor arról számolt be, hogy a Nógrád megyei Kazár település MSZP-SZDSZ-es polgármestere által alapított Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület a Földművelésügyi Minisztérium honlapja szerint 2006-ban 500 millió forintot nyert el egy állami pályázaton, 2007-ben 200 milliót, 2008-ban pedig újabb 500 millió forintot kapott.

A fideszes politikus közölte: a szervezettől származó belső információ szerint ez utóbbi összeget döntő mértékben az 1,7 milliós példányszámú Leader hírmondó című újság terjesztésére akarják fordítani, amelyet a vidéki lakásokba juttatnak el még a június 7-i EP-választás előtt.

Font Sándor hangsúlyozta: a Fidesz nem fogadja el, hogy állami pénzekből, "bújtatott szervezeteken", így a "szoros szocialista kötődésű" Magyarországi Leader Közhasznú Egyesületen keresztül pártpropagandát folytasson az MSZP.
Forrás: MTI