Rossz irányt vett a kampány hazánkban?

A kampánynak a belpolitikai és pártpolitikai témák helyett Magyarországon is az európai kérdésekről kellene szólnia - mondta Habsburg György, az MDF európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje szerdai szegedi sajtótájékoztatóján.

Az EP-kampány lenne az az időszak, amikor a politikusok elmondhatnák, mi történt az elmúlt öt évben, mi vár ránk a jövőben, a képviselők beszámolhatnának terveikről, a jelöltek pedig megismertethetnék elképzeléseiket - fogalmazott az MDF EP-listájának második helyét elfoglaló politikus. Hozzátette: ehelyett Magyarországon csak és kizárólag a belpolitikáról és a pártpolitikáról beszélnek.

Habsburg György közölte: az elmúlt két hónap során több mint hetven választási rendezvényen vett részt, ahol mindig az Európai Unióval kapcsolatos témákról beszélt, s ezt a hallgatóság kedvezően fogadta.

Az Európai Parlament például fontos színtere lehet a nemzetiségi, kisebbségi kérdéseknek. Az EP-ben valamennyi tagország jelen van, a képviselők közül többen is valamelyik nemzeti kisebbséghez tartoznak, s európai szinten olyan problémák is megoldhatók, amelyekre a kétoldalú kapcsolatok keretében nincs lehetőség - mondta Habsburg György.

A képviselőjelölt az újonnan megalakuló parlament előtt álló legfontosabb feladatnak a válságkezelést látja. Ez az a fórum, ahol a legjobban lehet lobbizni a közös megoldásért, Magyarország esetében például az euró mihamarabbi bevezetéséért - hangsúlyozta.

Habsburg György fontosnak tartja az unió bővítésének kérdését. Mint mondta, képviselőként szeretne tenni Horvátország mielőbbi csatlakozásáért, a Szerbiával folytatott tárgyalások felgyorsításért, valamint a jelenleginél sokkal szorosabb kapcsolat kialakításáért a kelet-európai országokkal.
Forrás: MTI