Tréfa után bíróság

Bíróság elé állt az a 17 brit férfi, akik krétai nyaralásuk alkalmával apácaruhába öltözve szórakoztatták a strandolókat azzal, hogy ruhájukat fellebbentve mutogatták tangába bújtatott hátsó fertályukat; a bíróság azonban nem ítélte el a turistákat, mivel senki sem tanúskodott ellenük.

A 18 és 65 év közötti férfiakat Malia népszerű üdülőhelyen vasárnap vette őrizetbe a rendőrség, az ügyész nyilvános magamutogatással és a vallási jelképek megsértésével vádolta a vicces kedvű briteket.

"Apácának öltöztek és keresztet viseltek, de ruhájuk alatt tanga volt. Hátsó fertályukat mutogatták az embereknek, na meg mást is" - számolt be az esetről egy magát nem megnevező rendőr.

A rendzavarók hétfőn már bíróság elé is álltak, ugyanabban a ruhában, amelyben letartóztatták őket. Iraklio taláros testülete azonban ártatlannak mondta ki a jómadarakat, mivel egy tanú sem akadt, aki ellenük vallott volna.

A Görögországba látogató turisták 15 százaléka Nagy-Britanniából érkezik, a szigetországiak közül sokan ittas, több esetben erőszakos viselkedésükről váltak hírhedtté. Malia üdülőhelyen 2007-ben már felvonulást is tartottak a brit turisták ellen.
Forrás: MTI