"Újjáalakult" a kádár rendszer?

Második rendszerváltást kell végrehajtani Magyarországon, mert az elmúlt húsz évben a korábbi pártállam restaurációja ment végbe, "újjáalakult" a kádárista rendszer – jelentette ki Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum egyik alapítója.

Az Óbudai Kulturális Központban tartott rendezvényen mintegy ötven ember előtt Fricz Tamás úgy fogalmazott: ma hiányzik a "civil bázis" az országból, csak formájában és nem tartalmában van demokrácia Magyarországon, ezért új politikai elitre és előre hozott választásokra van szükség. Véleménye szerint a nemzet mára elvesztette erejét és nemzettudatát, a kormányfőcsere nem változtatott semmit, "a kádárizmus ismét rendszerré szerveződött".

Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciószövetségének elnöke azt mondta, az ország válaszút előtt áll, el kell dönteni, hogy milyen értékrendet képviselve, milyen irányba indul. Aki nem Orbán Viktor mellé teszi le a voksát, az a jelenlegi hatalom mellett foglal állást szavazatával - jelentette ki.

Úgy fogalmazott: "Itt az idő, az utolsó óra, hogy eldöntsük, mit akarunk, mert ha bedőlünk a kommunikációs paneleknek (…), hogy szükség van kis pártokra (…) akkor lehúzhatjuk a redőnyt". Simon János, a Civil Összefogás Fórum másik alapítója arról beszélt: szerveződésük annak ellenére, hogy 5-800 szervezetet tömörít, s "több mint félmillió tagot mozgat", laza, nyitott kíván maradni, nem fognak párttá alakulni.
Forrás: MTI