Új síremlék Gerő László 100. születési évfordulójára

A KÖH épületének aulájában hétfőn délelőtt kezdődik a Gerő László emlékülés, amelyen a hivatal elnöke, Mezős Tamás megnyitója után Fejérdy Tamás, Cséfalvay Gyula, Feld István és Bardoly István tart előadást. Az emlékülést követően a Farkasréti temetőben az 1995-ben elhunyt építészettörténész új síremlékének ünnepélyes felavatásán Gedai István, az NKB elnökhelyettese köszöntőt, Mezős Tamás megemlékező beszédet mond.

Gerő László Petőfi tér 2. alatti emléktáblájának avatásán délután Finta József építész, akadémikus idézi fel a magyar műemlékvédelem legendás alakjának emlékét.
Gerő László 1909-ben született Szombathelyen. 1932-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Állami ösztöndíjasként 1935 és 1938 között Rómában képezte magát, hazatérése után Budapest Főváros szolgálatába állt. Első nagyszabású munkája 1941-ben az óbudai amfiteátrum részben rekonstruktív romkonzerválása, bemutatása és városszerkezetbe illesztése volt.

A második világháború után fővárosi templomok helyreállításával foglalkozott, majd az 1940-es évek végén kidolgozta a Budai Várnegyed rendezési tervét. Ezt követően éveken keresztül tervezte és irányította a budai középkori vár helyreállítását, de számos más műemlék konzerválása, építészeti restaurálása is az ő nevéhez fűződik: többek között a sárospataki Vörös-toronyé, a szigligeti váré, a révfülöpi templomromé, a nagyvázsonyi váré, a sopronbánfalvi Mária-Magdolna templomé vagy a badacsonyi Szegedy Róza-házé. Irányításával restaurálták a fővárosban a Vigadó épületét, a budai vár palotáját, az Oroszlános és Hunyadi-udvart, valamint a Szent György teret.

1957-től évekig vezette az akkor létrehozott Országos Műemléki Felügyelőség Építészeti Osztályát; számos elismert szakember nőtt fel a keze alatt. A Műegyetemen oktatta is a műemlékek helyreállításának, restaurálásának elméletét és gyakorlatát. Az 1960-as években elvégezte az első Műemléki Jelentőségű Területek és Műemléki Környezetek kijelölését, és küzdött azok védetté nyilvánításáért.

Magas fokú szakmai igényességgel, ugyanakkor olvasmányosan megírt, ezért igen népszerű könyveiben a műemlékek, a műemlékvédelem számos más területével is foglalkozva egyszerre szolgálta a szakmai tudás elmélyítését és a széleskörű ismeretterjesztést. 1957-ben elindítója volt a Magyar Műemlékvédelem című folyóiratnak, amelynek haláláig főszerkesztője maradt. Sokoldalú tevékenységét Ybl Miklós- (1958), Magyar Műemlékvédelemért- (1972), Állami (1973) és Herder-díjjal (1974) ismerték el, halála előtt egy évvel a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést is átvehette.