Közpénzen fényezi magát?

Prédának tekinti a közpénzeket és az önkormányzati tulajdonú vállalatokat az MSZP, mivel csepeli polgármester-jelöltjük, Szenteczky János a csepeli vagyonkezelő közpénzeiből kampányol - közölte Németh Szilárd, a Fidesz csepeli frakciójának vezetője az MTI-vel pénteken.

Álláspontja szerint a jelölt amellett, hogy közpénzeket használ népszerűsítésére, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt-t a helyi pártszervezet potentátjainak első számú munkaadójává emelte. "Ma az MSZP befolyásos tagjainak, a polgármester-jelölt támogatóinak nem jelentéktelen része már innen kapja fizetését" - írta közleményében.
Közölte: a cég 2006 óta több milliárd forint közpénz kapott az MSZP-s többség szavazati alapján.

Közölte: a Csevak Zrt. legújabb hírlevele olyan információt tartalmaz, amelyről a szintén közpénzből kiadott és terjesztett Csepel újság legalább egyszer már beszámolt, másrészt olyan ügyekkel foglalkozik, amelyekhez szerintük Szentenczky Jánosnak "vajmi kevés köze volt." Példaként említik a Kis-Duna-part megőrzését, a leendő Gerincút kitakarítását vagy a dohányzás megtiltását a játszótereken.

A Fidesz szerint "szánalmas" az a védekezés, hogy más városok vagyonkezelői is adnak ki hírlevelet, ugyanis azokat nem politikusok, hanem szakemberek vezetik.

A párt közleményében ezért felszólította Szenteczky János MSZP-alelnököt, polgármester-jelöltet, hogy szüntesse meg összeférhetetlenségét, s azonnal mondjon le polgármester-jelölti vagy vezérigazgatói pozíciójáról, ne "fényesítse tovább önmagát sokmilliós közpénzből kiadott újságokban."

A Fidesz közleményére reagálva Szentenczky János az MTI-t arról tájékoztatta: a hírlevél egyetlen célt, a csepeliek tájékoztatását szolgálja, tényszerűen bemutatja a kerületi fejlesztéseket, beruházásokat, az orvosolandó problémákat, valamint a vagyonkezelő munkáját, mellőzve minden politikai tartalmat. A hírlevél költségeit a Csevak Zrt. saját bevételeiből biztosítja, közpénzt erre nem költ - hangsúlyozta közlésében.

Emiatt a polgármester-jelölt arra szólította fel a Fideszes politikust nyílt levelében, hogy a felesleges "műbalhékkal, és negatív hangulatkeltéssel hagyjon fel a kerületben, és ne akarja megfosztani a csepelieket az információhoz való joguktól" - olvasható a közleményben.
Forrás: MTI