Gusztos hiteltelen a Fidesz szerint

Alaptalan és hiteltelen vádaskodásnak minősítette a Gusztos Péter pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakat közleményében Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója.

A Fidesz közleménye szerint a kijelentést egy olyan párt tette, amely "a hírek szerint rendre ajánlószelvényekkel való visszaélés gyanújába keveredik, az elnökválasztó gyűlése kapcsán pedig büntetőeljárás is indult, súlyos visszaélések miatt".

A Fideszre vonatkozó állítását Gusztos Péter a sajtótájékoztatóján azzal indokolta, hogy ezeket az akciókat nem követte népszavazás vagy az Országgyűléshez benyújtott népi kezdeményezés.

Ha az aláírásgyűjtés közjogi aktushoz kötődne, például egy népszavazáshoz, akkor azokat más célokra nem lehet törvényesen felhasználni, megsemmisítésükre szigorú szabályok vonatkoznak - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy a témát a "három csapás" törvény mellett az EP-választás előtt összegyűjtött ajánlószelvények sorsa is aktuálissá teszi. Emlékeztetett arra: az SZDSZ néhány hete felszólította a többi pártot, hogy hozzájuk hasonlóan a le nem adott ajánlószelvényeket közjegyző jelenlétében semmisítsék meg, de ezt a többiek nem tették meg.

A képviselő feltette a kérdést, hogy ha a Fidesz valóban törvényesen megsemmisítette az ajánlószelvényeit, akkor mi volt az akadálya, hogy mindezt közjegyző jelenlétében tegye meg.
Forrás: MTI