Júniusban végre döntés Nabucco-ügyben?

Aláírhatják júniusban a Nabucco gázvezeték építésében érdekelt országok a kormányközi megállapodást, ez lényegében Törökországtól függ - mondta Bayer Mihály, a vezeték nemzetközi koordinációját ellátó nagykövet az Országgyűlés Nabucco eseti bizottság ülésén csütörtökön.

Hozzátette, a szerződés szövege majdnem teljesen elkészült, de még vannak megválaszolandó felvetések. Az egyik nyitott kérdés például az, hogy a vezeték működtetésekor keletkező nyereség a különböző országok között hogyan oszlik el. A másik pedig az, hogy jogvita esetén melyik bíróság dönthet a felek között. Ez azért is fontos, mert az egyik résztvevő ország, Törökország nem európai uniós tag.

A felek nyilatkoztak arról is, hogy a kormányközi megállapodás aláírását követően minél hamarabb ratifikálják az országok a szerződést, illetve elkötelezték magukat amellett, hogy az aláírást követően fél éven belül minden egyes ország kétoldalú megállapodást köt a Nabucco konzorciummal a megvalósításról.
Forrás: MTI