Nem perelhetnek a muszlimok

John Ashcroft volt amerikai igazságügy-minisztert és Robert Mueller egykori FBI-főnököt nem perelhetik be azok az arab muszlimok, akiket a 2001. szeptember 11-i terrormerénylet után tévesen, vallásuk és származásuk miatt vettek őrizetbe, és tartottak fogva mostoha körülmények között - így határozott hétfőn az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága.

A konzervatív és liberális bírák között ideológiailag megosztott testület rendkívül szoros, 5-4 arányú szavazással hozta meg döntését. A mérleg nyelvét Anthony Kennedy bíró jelentette, aki a konzervatív vélemény oldalára állt.

Az indokolás szerint a vezető kormányzati tisztviselők nem tehetők felelőssé beosztottjaik tevékenységéért, mivel nincs bizonyíték arra, hogy ők rendelték el a diszkriminatív gyakorlatot.

Az Ashcroft és Mueller elleni keresetet egy pakisztáni állampolgár, Javaid Iqbal nyújtotta be, aki legálisan tartózkodott az Egyesült Államokban a 9/11-es merénylet utáni hónapokban, amikor a hatóságok letartóztatták. Iqbalt 2002-ben az Admax-Shu brooklyni börtön egy elkülönített zárkájában 150 napig tartották fogva, ahol elmondása szerint többször megverték. S bár elítélték okirat-hamisítás miatt és kitoloncolták Pakisztánba, ott azonban tisztázta magát a terrorizmus vádja alól.

Iqbal a keresetben börtönőröket, FBI-ügynököket, sőt, még a börtön igazgatóját is megnevezte. A pakisztáni férfi azzal érvelt, hogy Aschroft és Mueller politikája következtében lett gyanús származása és vallása miatt a hatóságoknak.
Forrás: MTI