Kivágóné is kapott fizetést, nem is keveset

Még három órát sem dolgozott a Fővárosi Közgyűlésben Kivágó Iván Györgyné (MSZP), a Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint mégis több mint 44 ezer forint tiszteletdíj illeti meg - írja a keddi Magyar Nemzet.

A hivatal sajtóirodája szerint ugyanis mandátumának igazolása és lemondása között 12 nap telt el, így a törvények alapján ennyit kap. Ugyanakkor a szocialista politikus hivatalosan május 14-én lett fővárosi képviselő, a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló törvény alapján jogait valójában május 14-i eskütételétől gyakorolhatta csak - olvasható a napilapban.

Az MSZP-SZDSZ koalíció a Fővárosi Közgyűlés május 14-i, alig két és fél órás rendkívüli ülésén fogadta el a főváros költségvetését, és ehhez volt szükség Kivágóné szavazatára, akit a gyanúsítottként előzetes letartóztatásban lévő szocialista Hunvald György helyére jelöltek - emlékeztet a Magyar Nemzet.
Forrás: MTI