Kevés a pénz árvízvédelemre

A magyar árvízvédelem alulfinanszírozott, az emberi életek megóvása mellett a vagyontárgyak védelmére kevésbé jut forrás - közölte Országgyűlési Biztos Hivatala kedden az MTI-vel.

A közleménye szerint Szabó Máté ombudsman tájékozódott az illetékes hatóságoktól arról, hogy megtettek-e mindent az ár- és belvízvédelmi felkészülés érdekében. Az ombudsman a megbeszélésen felhívta a figyelmet a lakosság tájékoztatásának fontosságára és a civil összefogás jelentőségére az árvízi védekezésben.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azért kért konzultációt, mert az elmúlt években az árvizek után számos panasz érkezett a hivatalhoz a vagyoni károk megtérítésének ügyében, és a biztosítók eljárását is kifogásolták.

Az ombudsman szerint azt is érdemes volna megvizsgálni, hogy miként épülhettek lakóházak árterületeken.

Mint a közlemény fogalmaz: Szabó Máté az élet- és vagyonbiztonság miatt kiemelkedően fontosnak tartja az árvizek és belvizek elleni védekezést, az arra való felkészülést, ezért kért és kapott tájékoztatást a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vízügyi szakállamtitkárától, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatójától, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójától a védekezés anyagi és személyi feltételeiről, szervezeti rendszeréről.
Forrás: MTI