A tévében magyarázzák el az alkotmányt

Százharminc, egyenként kétperces részben tűzi műsorára a Silvio Berlusconi kormányfő tulajdonában lévő olasz Canale 5 kereskedelmi tv-csatorna az alkotmány minden cikkelyének ismertetését.

Az olasz alkotmány 1948 óta van érvényben és sokak szerint már módosításra szorul. Ezzel együtt ez olyan kezdeményezés, amelyet Giorgio Napolitano államfő is nagyra értékel.

Levelében, amelyet Fedele Confalonierinek, a Mediaset konszern elnökének írt, kifejtette, hogy ezt nagyszerű lehetőségnek tartja arra, hogy közvetlen és egyszerű módon lehessen megismertetni a legszélesebb közönséggel a szabályokat, „amelyeket az alkotmány foglal magába a nemzeti egység és a társadalmi kohézió legfőbb garanciájaként”.

A Mediaset elnöke szerint az alkotmányról sokan beszélnek, de kevesen ismerik. „Attól függetlenül, hogy szükség van-e a megváltoztatására, vagy sem, úgy gondoltuk, hogy a közszolgálati televíziót helyettesítve ismertté kell tennünk” – mondta.

Mariastella Gelmini oktatásügyi miniszter támogatja a kezdeményezést és úgy vélekedik, hogy „az alkotmány nemcsak a múlté, hanem mindnyájunk jelenét is gazdagítania kell. Nem lehet csak az iskolában tanulni róla. A tévé hatékony eszköz embermilliók eléréséhez és azoknak az elveknek, értékeknek a megismertetéséhez, amelyre államunk épül és amelyre a polgári együttélés támaszkodik.”

Claudio Martelli volt igazságügy-miniszter, a műsor vezetője, arra hívta fel a figyelmet, hogy „az alkotmányban vannak rendkívül aktuális részek, annak ellenére, hogy olyan vitatható cikkelyek is megtalálhatók benne, amelyeket annak idején a kor követelményei és kompromisszumok szültek. Némelyiket minden bizonnyal felül lehet vizsgálni. Vitatható és vitatott szövegről van szó, amelyet azonban meg kell ismerni.”
Forrás: MTI