Karlowits-Juhász Tamás mindenkit maga mögé utasított

Öt órán belüli idővel Karlowits-Juhász Tamás nyerte a Terep Ultra-kupa sorozat idei harmadik állomását jelentő ,,Montrail Bükk 60" elnevezésű, szombati futóversenyt, amelyen a teljes honi élmezőny rajthoz állt.

A szervezők vasárnapi tájékoztatása szerint a sportolók Miskolctapolcáról a Kazinczy Általános Iskolában kijelölt versenyközpontból vágtak neki az 54,5 kilométeres táv teljesítésének. A tavalyi három férfi dobogós közül a győztes egri Kovács László Bükkszentkereszten még két perccel vezetett 2008 ezüstérmese, a miskolci Karlowits-Juhász és az akkori bronzérmes, szintén a borsodi megye székhelyen élő Papp Gergely előtt.

Az üldöző duó Lillafüred után már ledolgozta hátrányát és az élre állt. A hazai pálya előnyét kiválóan kihasználó, ezzel párhuzamosan nagyon jó formát mutató Karlowits-Juhász a táv harmadik harmadában egyedül maradt az élen. Mivel az üldözők nem tudtak újítani, a győztes a célban 8 perccel előzte meg fiatal miskolci vetélytársát, míg a címvédő ezúttal 14 perc hátránnyal a harmadik helyre szorult.

Eredmények, Montrail-Bükk 60, Terep Ultra-kupa, 3. forduló:

férfiak:
1. Karlowits-Juhász Tamás (Nomád Sport) 4:56:11 óra
2. Papp Gergely (Marikoo-Miskolc) 5:04:14
3. Kovács László (Eger) 5:10:33

nők:
1. Wermersher Ildikó (Budapest) 6:33:42 ó
Forrás: MTI