Új híd épülhet a Temzén

Új hidat akar emelni a Temze fölé London polgármestere; Boris Johnson üzletekkel és kávézókkal tenné hasonlóvá a tervezett hidat a híres Ponte Vecchióhoz.

Bár a konzervatív politikus modern hidat szeretne emelni London folyója fölé, a hidat az 1345-ben épült firenzei Ponte Vecchio mintájára képzeli el. Az ötlet már a kilencvenes években felmerült, a Royal Academy of Arts pályázatot is kiírt, amelyet a francia Antoine Grumbach nyert el. Az akkori tervek szerint a hidat a Waterloo- és a Bkackfriars-híd közé húzták volna fel. A francia építész olyan hidat álmodott, amelyen üzletek, kávézók, lakások és egyéb létesítmények is helyet kaptak volna.

Miután azonban a helyhatósági választásokon győzedelmeskedő Munkáspárt átvette a főváros irányítását, elvetették az elképzelést. A 2008-ban hivatalba lépett Boris Johnson viszont leporolta Grumbach pályázatát, tanácsadói most azt tanulmányozzák, megvalósítható-e a híd terve a folyónak egy másik, keletebbre eső szakaszán - adták hírül városházi források.

Százhetvennyolc év után a tervezett híd lenne az első, amelyet üzletek és lakások tennének színesebbé. A középkorban épült London Bridge ugyan helyt adott ilyen épületeknek, de néha a nagy tumultus miatt egy órába is beletelt, mire átjutottak rajta. Így végül lebontották ezeket az épületeket.
Forrás: MTI