Történelem írásbeli az érettségi mai napján

A történelem írásbelivel folytatódnak ma reggel nyolc órakor az idei érettségi vizsgák: a harmadik napon középszinten 1.257 helyszínen 90.847 vizsgázó, emelt szinten 93 helyszínen 4.784 diák tesz érettségit.

Az oktatási tárca tájékoztatása szerint történelemből középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven, emelt szinten pedig angol, francia, horvát, német és szlovák nyelven is tesznek érettségi vizsgát.

A történelem vizsgatárgy középszintű írásbeli vizsgája 180 percig tart. Két feladatsorból áll: az egyszerű, rövid választ igénylő feladatok, valamint a szöveges (kifejtendő) feladatok megoldásából. A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és azok megoldásának sorrendjét is meghatározhatja.

Az emelt szintű írásbeli 240 perces és szintén két feladatsorból áll. A diákok először az I. feladatlapot oldják meg, a dolgozatokat 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a II. feladatlapot.

Az írásbeli feladatsort mindkét szinten 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat felét a XIX. és a XX. század történelme adja.

Vizsgázónként szükséges segédeszköz a középiskolai történelmi atlasz, amelyről a diák gondoskodik, továbbá vizsgacsoportonként legalább három példány helyesírási szótár, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosít.

Forrás: MTI