Élni mégiscsak jó!

Április 25-én, Budapesten, a nemrég felújított Gróf Széchenyi hajón tartották meg a Dr. Lenkei Gábor által kiírt irodalmi pályázat ünnepélyes eredményhirdetését.

Verőfényes tavaszi napsütés várta a Duna parton a meghívott írókat az Élni jó! Irodalmi Pályázat díjkiosztó rendezvényén. A patinás Gróf Széchenyi hajó kiváló helyszín egy eredményhirdetésre, pergőn és jó hangulatban telt el az együtt töltött másfél óra.



Lenkei doktor a pályázat kiírója, bevezetőjében felolvasott egy Örkény egyperces novellát, mindenki meglepetésére, majd Nemere István értékelte a januárban kiírt pályázat eredményeit. Mint megtudtuk többkönyves profi írók és kezdők, idősebbek és fiatalok, még középiskolás diákok is jelentkeztek a versenyre. A fődíj nem kevesebb, mint, hogy a zsűri által legjobbnak tartott művek, 2009 júniusában, a 80. Ünnepi Könyvhét keretében kiadásra kerülnek.

A legkedvesebb alkotások különdíjakat nyertek el a zsűritagoktól melyek közül néhányból rövid szórakoztató részletet olvasott fel Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita.

Azok sem szontyolodtak el, akik nem nyertek, mert minden jelenlévő versenyző ajándékot kapott emlékül Lenkei doktortól, azzal a bíztatással, hogy ne hagyják abba az írást, nagy szükség van a művészekre! A júniusban, megjelenő antológiában olvashatnak néhány sort a szerzőkről is, a kötetet Püski Sándor grafikus művész rajzai díszítik majd.

Kíváncsian várjuk a megjelenő Élni jó! Című antológiát, reméljük, hogy erőt meríthetünk belőle a hétköznapokra.
Forrás: eset.hu