Overdose lesántult

Bal első lábára sántít Overdose, a 12 versenyén veretlen magyar ló, s még nem tudni, hogy részt vehet-e a május 23-ára tervezett következő versenyén, a Haydock Parkban.

Ezt Mikóczy Zoltán, az állat tulajdonosa mondta el kedden a PannoniaOverdose.hu oldalnak.

"Szombaton még 40-50 ember előtt szinte szétrúgta a kifutót, annyira jól érezte magát, nem mutatkozott rajta semmi - nyilatkozta Mikóczy. - Vasárnap reggel viszont már nem tetszett Ribárszki mesternek, amikor kinn volt a padikban, ezért a versenynap után, mielőtt hazatért volna, újra ellenőrizte, Overdose akkor már csak három lábon állt a boxban, s a lábszár ellenőrzésekor erős fájdalmat mutatott."

Overdose-hoz ezt követően azonnal állatorvost hívtak és még aznap este eltávolították fájós lábáról a patkót az alátéttel együtt, adtak neki injekciót, gyulladáscsökkentő szereket és beborogatták a lábát.

A négy éves telivérnek ugyanerről a lábáról esett le a patkó legutóbbi versenyén, április 19-én a Kincsem Parkban, Mikóczy azonban egyelőre nem tudta megmondani, mi okozta a mostani problémát.

"A hétfői konzíliumon, amelyen állatorvos, kovács és más szakértők is részt vettek, megbeszéltük a gyógyítás lehető legjobb módját, és bízunk benne, hogy egy-két nap múlva már jobb hírekkel tudunk szolgálni - adott helyzetjelentést a tulajdonos, aki a májusi angliai versenyzéssel kapcsolatban még bizonytalan.

Az akut kezelés vélhetően két-három napot vesz igénybe, és csak azután lehet dönteni a további tervekről. Ettől függetlenül a versenynevezést elküldtük a Haydock Parkba, mivel annak a határideje a mai nappal lejár."
Forrás: MTI