Szétlőttek egy kórházat

Tüzérségi lövedékek találtak el egy alkalmi kórházat szombaton Srí Lanka északi, harcoktól sújtott övezetében, s a támadás következtében legalább 64 civil (beteg, illetve bámészkodó) meghalt - közölte egy orvos.

A kórház a szeparatista tamilok által ellenőrzött területen van, de a kormányzat által küldött orvosok működtetik. A TamilNet nevű, a szeparatistákhoz közel álló honlap azzal vádolta a kormányerőket, hogy ők támadták a kórházat. A Srí Lanka-i kormányzat egyik katonai szóvivője viszont ezt cáfolta, mondván: csapataik csak kis kaliberű fegyvereket használnak mostani támadásukban.

A támadás célja, hogy teljesen elfoglalják a még a tamilok kezén lévő, egyre kisebb tengerparti szakaszt a szigetország északkeleti részén - tette hozzá.

A kormány szerint két tüzérségi támadás érte szombaton a kórházat, a TamilNet pedig azt állította, hogy pénteken és szombaton is lőtték az egészségügyi intézményt. Mindkét forrás legalább 64 beteg és járókelő haláláról, és további 87 civil sebesültről számolt be.

A harcok övezetében rekedt mintegy 50 ezer helyi lakos kimenekítése érdekében a nemzetközi közösség azonnali tűzszünetet sürget a hadsereg és a tamil lázadók között. Az előrenyomuló kormányerők azonban nem hajlandók felfüggeszteni támadásaikat, arra hivatkozva: közel járnak ahhoz, hogy legyőzzék a felkelőket és végleg pontot tegyenek az évtizedek óta tartó polgárháborúra.

A civil lakosságra tekintettel a hadsereg hétfőn ígéretet tett a tüzérségi támadások, a légicsapások és más nehézfegyverzettel végrehajtott támadások leállítására, de a lázadók szerint továbbra is tüzérséggel lövik állásaikat. A felkelőket a kormány és emberi jogi csoportok is azzal vádolják, hogy élőpajzsnak használják a polgári lakosságot. Az ENSZ becslései szerint több mint 6500 civil vesztette életét és 14 ezer sebesült meg az összecsapásokban azóta, hogy a hadsereg januárban megindította "végső" offenzíváját a tamil lázadók ellen.
Forrás: MTI