Egységesen a disznónátha ellen

Az eddiginél is szorosabb együttműködésben igyekeznek szembenézni az Európai Unió tagországai az amerikai kontinensen feltűnt új influenzavírus jelentette fenyegetéssel, ugyanakkor továbbra is érvényes az, hogy az egészségügyi kockázatokkal szembeni felkészülés és védekezés nemzet illetékességi körbe tartozik - mutattak rá az egészségügyi miniszterek csütörtöki találkozójukon.

A rendkívüli luxembourgi ülés után kiadott közös közlemény szerint az unió és tagállamai eddig gyorsan és jól reagáltak az új vírus megjelenésére.

Andrulla Vasziliu egészségügyi biztos és Daniela Filipová, az elnöklő cseh egészségügyi miniszter azt is bejelentették, hogy együttműködik az unió a gyógyszeriparral is a kórokozó elleni szerek kifejlesztése érdekében. Vasziliu szerint "nagyon valószínű a járvány kitörése, de ez még nem jelenti azt, hogy halálos kimenetelű lesz".

A Mexikóba tartó repülőjáratok uniós körű felfüggesztéséről nem döntöttek, de jelezték, hogy az egyes tagállamok nemzeti hatáskörben hozhatnak ilyen értelmű határozatot.
Forrás: MTI