Overdose-t eladták?

Egy szindikátusi megállapodás alapján közös tulajdonba került Overdose, a 12 versenyen veretlen magyar ló.

Mikóczy Zoltán, a négyéves telivér eddigi egyedüli tulajdonosa a változtatást azzal indokolta, hogy a partnerekkel jobb versenykörülmények biztosítására nyílik mód.

"Megerősítem azt a hírt, hogy Overdose jobb versenykörülményeinek biztosítása céljából szindikátusi megállapodásra került sor, mely által a ló közös tulajdonba került. A két szerződő partnerem Czucz István és Mario Hoffmann szlovák állampolgárok - idézte Mikóczyt a PannoniaOverdose.hu oldal. - A versenyló menedzselésével kapcsolatos döntések továbbra is nálam vannak, és a jövőben is nálam maradnak.

A megállapodás kizárólag a versenyló esetleges jövőbeli értékesítésének feltételeit rögzíti, tehát két új társam lényegében csak opciós jogot szerzett. A megállapodást az tette szükségessé, hogy Overdose-nak jobb körülményeket tudjak biztosítani, hogy képességeinek megfelelő környezetben tudjon felkészülni az idei versenyszezonra. Továbbá ez a megállapodás teremtette meg a Group-1-es kategóriájú versenyekben való futások megemelkedett költségeinek fedezetét."

Mikóczy Zoltán még hozzátette: "A megállapodás kiköti, hogy Overdose továbbra is Ribárszki Sándornál marad idomításban a Dunakeszi-Alagi Tréningközpontban. Azaz Overdose továbbra is magyar színekben fog versenyezni, mert a lónál a hovatartozást az dönti el, hogy mely országban áll tréningben. Többek között ez indokolta azt is, hogy Overdose-t csak később utaztatjuk Angliába, mivel, ha egyhuzamban három hónapnál többet töltene ott, már nem minősülne magyar idomításban lévőnek, számomra pedig a ló magyarsága mindennél fontosabb."

Overdose május 23-án a Haydock Parkban a százezer fontos Temple Stakes-ben mutatkozik be, s július közepéig négy verseny vár rá. Júniusban a két ascoti viadal következik öt napon belül, azután július 10-én Newmarketben áll rajthoz.
Forrás: MTI