Válság idején még fontosabb az egészség

Noha költséges egészségügyi befektetés, a gazdasági válságban mégis kiváltképp a krónikus betegségek ellátására célszerű több pénzt fordítani.

Az iparilag fejlett országokban mindenütt, de a következő évtizedekben már a világ valamennyi országában a szív- és érrendszeri betegségek vezetik a halálozási statisztikákat. Minden betegség ellen küzdenünk kell, de érthető, hogy a legtöbb halálesetet okozó betegségcsoport halálozásának akár csak néhány százalékos mérséklésével több ember életének esélyeit lehet mérhetően javítani, mint a ritkább betegségek kezelése útján.

A szív- és érbetegségek eddiginél hatékonyabb megelőzésével több országban meglepően rövid idő alatt és eredményesen tudták növelni az emberek életkilátásait. A legdrámaibb hatása a dohányzás elleni erélyes fellépésnek volt. Egy éven belül a cigarettázás tiltása az éttermekben, hivatalokban, munkahelyeken több európai országban jól mérhetően csökkentette az infarktus miatt kórházba kerülő betegek számát.

A dohányosok és még inkább a dohányipar és a cigaretta eladásában érdekeltek minden törvényes és időnként azon is túlmenő módon igyekeztek akadályozni a nyilvános helyeken történő dohányzást lehetetlenné tevő törvények életbe lépését. Írországban, Skóciában, Franciaországban, Olaszországban egyaránt azzal érveltek, hogy tönkremegy a vendéglátóipar, fokozódik a munkanélküliség.

A tények viszont azt bizonyították, hogy a vendéglátóiparban mind a vendégek, mind az ott dolgozók egészsége jelentősen javult, a forgalom nem csökkent, sőt olyan az írországi kocsmákban az oda látogatók száma megnőtt.

A legendás ír pub, a kocsma, ahol valaha vágni lehetett a füstöt, csak a folyamatosan dohányzók számára volt kellemes szórakozás és gasztronómiai szempontból elfogadható étkezési hely. Ma a dohányosok az utcán hódolnak szenvedélyüknek, viszont sok pub híres lett kitűnő konyhájáról, amiért a törzsvendégek mostanság már családostól, gyerekekkel együtt mennek kedvenc kocsmájukba ebédelni vagy vacsorázni.
Forrás: MTI