Akik szájba rúgják a politikusokat - Új párt a magyar palettán

Seres Mária viharos sikerű népszavazási kezdeményezése csak a kezdet volt. Azóta számtalan népszavazás, ötlet, és blog bejegyzés született a magánember tollából. Ám most olyat tett, mint még senki: fogta magát és párttá alakult.

Seres, a bizalom megtettesítője

Seres Mária magánember, építész négy gyerekkel. Kezdetben senki nem foglalkozott vele. Aztán, amikor úgy tűnt, hogy jelenthet némi minimális veszélyt, akkor elkezdték összekeverni a Zöldpárttal - de ez már a múltté.

Népszavazást kezdeményezett a képviselők költségtérítésének megadóztatásáról, amihez 4 héttel a határidő előtt hiányzott még 80 ezer (120 ezer gyűlt össze). Ekkor nagyfokú kampányba kezdett - ellentétben a képviselőkkel és politológusokkal, akik megkönnyebbülve legyintettek, hisz tudni vélték, hogy ez nem sikerülhet, mivel a magyarok teli vannak politikai apátiával. Végül több mint 400 ezret - összesen kis híján 600 ezret - sikerült az egy hónap alatt összekalapoznia.

Az akciójával bebizonyította, hogy a magyarság képes megmozdulni, ha nagyon akar, és ha valami olyanról van szó, ami már nagyon böki a csőrét, valamint azt is, hogy egyetlen ember is képes lehet csodákra. Aztán kiötlött egy újabb népszavazási kezdeményezést - ne lehessen valaki képviselő és polgármester is egyszerre -, a szocik pedig villámgyorsan összedugták a fejüket, hogy mivel lehetne megúszni a jelenlegi, számukra biztos kudarccal végződő népszavazósdit.

Jelenleg az önadózás a legnépszerűbb alternatíva, de sok más elgondolás is van, hogy mivel lehetne kiváltani a népszavazást, miközben két ismeretlen képviselő kifogásolta azt, így biztos nem lehet az EP választásokkal együtt tartani - amivel több milliárdot spóroltak volna.

Szájkaratéra építve


Miért kellett egy új civil szervezet?
Mint azt Seres Mária egy interjúban kifejti, nem gondolt rögtön egy új, önálló szervezet (párt) alapítására. Ügyével, sok civil szervezetet megkeresett, ám annak politikai volta miatt egyik sem vállalta. Így gondolta alapít egyet, amelyik mer a civilek nevében politizálni.
Seres következő lépése a Civil Mozgalom nevű párt (még nem egészen párt, de ez csak hetek kérdése) megalapítása volt. A kezdeményezés kifejezetten érdekes, ugyanis a CM kizárólag a nagybetűs ellenzéki szerepre épít, legyen bárki is hatalmon. A program és képviselők nélküli párt egyetlen, ám elidegeníthetetlen feladatának érzi, hogy rendet tegyen a magyar belpolitikának nevezett katyvaszban: korrupciót felszámolni, fizetéseket átláthatóvá tenni, átfedéseket szétvagdalni, a bürokráciát csökkenteni és komoly civil szerepvállalást létre hozni.

Az elgondolással nincs is semmi baj, amíg megmarad annak, aminek indul: egy pártoktól független, a politikai tisztaságot hangoztató erőre, amelynek feladata, hogy visszaállítsa a magyar emberek politikába vetett bizalmát és kegyetlenül szájba rúgjon mindenkit, aki mutyizni vagy simlizni próbál belpolitikai körökben. Ha ez lesz, akkor várhatóan mindig meglesz a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százaléka, és sosem lesz kormányon - ellenben tökéletesen be fogja tölteni az eredetileg a médiának szánt őrkutya szerepet. Ehhez program nem, csak pár szimpatikus kritikus és politológus kell, no meg némi reklám.

Szavazatok, azok a fránya szavazatok


Reklám gyanánt - valamint némi fricskát mutatva azért, hogy az EP kampányt szinte mindenki belpolitikai célokra használja fel - indulnak az EP választásokon, azonban a két hét valószínűleg nem lesz elég a 200.000 cédulához, valamint jelöltjük sincsen (hisz Seres maradna itthon). Azonban ez felveti a kérdést, hogy mint most, mint az elkövetkező parlamenti választásokon, kitől fognak szavazókat elszedni. Leginkább senkitől, hisz - mint azt a közvélemény kutatások is kimutatták -, a lakosság nagy része el se menne szavazni, annyira nem érdekli őket ez a kutyakomédia,Seres pedig „programja” szerint főleg őket várja az urnákhoz.

Pár pártember azért biztosan menne, azonban ez főleg a kispártoknak okoz gondot, akiknek minden egyes szavazat számít, hisz a parlamenti küszöb átlépésének a reménye így is elég halovány. A legnagyobb veszélyt ilyen szempontból a Lehet Más a Politika (LMP) számára jelenti, hisz ők is a politika megreformálást tűzték zászlajukra, így tőlük vonzhat el a legtöbb embert. A két párt közti összefogás pedig egyenlőre nem lehetséges, hisz az LMP eddig nem is hallott a CM-ről, a CM „szóvivője” pedig azt mondta, hogy bár ugyanazért a célért harcolnak, de ők gyakorlatban teszik azt, amit az LMP elméletben.

Minden esetre Seresnek reális esélyei vannak a bejutásra, ha ügyesen csinálja, és nem akar világmegváltó szerepben tetszelegni - bár ezt a Political Capital cáfolja, ahogy tette azt a 200 ezer szavazat összegyűjtésének sikerével kapcsolatban is.

Elvégre a politikának mindig is nehezére esett felállítani egy önmagukat ellenőrző, működő testületet, azonban ha egy párt csinálná ezt (és mást nem), úgy simán működhet. bármi is történjen, Seres már beírta magát a közéletbe, javaslata pedig a gyakorlatban is változtatni fog valamennyit a jelenlegi visszás rendszeren.