Nem esik túlzásba a rendőrség a romagyilkosok keresése kapcsán?

Harminc fővel megemelte a romák elleni fegyveres és Molotov-koktélos támadásokat vizsgáló nyomozócsoport létszámát, így már száz szakember próbálja felderíteni az öt ember életét követelő gyilkosságok elkövetőit - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója hétfőn Budapesten.

Házi István vezérőrnagy, miután átvette a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom és a Roma Polgárjogi Alapítvány által szervezett gyertyás megemlékezéssel egybekötött

demonstráción megfogalmazott petíciót, közölte: az Országos Rendőr-főkapitányság a nyomozásokról minden héten sajtótájékoztatót tart, hogy tájékoztassa a közvéleményt. Emlékeztetett: 50 millió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki.

A demonstráción megfogalmazott követelésekkel kapcsolatban, hogy a rendőrség garantálja a romák védelmét és védje meg a cigánytelepeken élőket, Házi István azt mondta, "a rendőrség és a demonstráció célja ugyanaz".

A bűnügyi főigazgató közölte: úgy tudják a támadókat elfogni, ha a társadalom tagjai együttműködnek a rendőrséggel. Elmondta azt is, a tavaly novemberi gyilkosságok óta eddig 44 bejelentés érkezett a rendőrségre, amelyből mindössze 12 ember vállalta nevével, hogy információt tud a gyilkosságról, de ezek az ellenőrzések után nem vezettek sikerre.

Házi István arra kérte az állampolgárokat, hogy bárki, aki információval rendelkezik, tegyen bejelentést a segélykérő számokon vagy bármely rendőri szervnél. Véleménye szerint az elkövető skizofrén, kettős személyiséggel élő férfi lehet, aki a hétköznapi életben békés, jóravaló embernek tűnhet, miközben elköveti ezeket a gyalázatos bűncselekményeket. Így egy apró észrevétel is nyomra vezethet - tette hozzá.

A bűnügyi főigazgató közölte, hogy a 30 fővel kibővített csoport az eddigi nyomozati adatokat újra elemzi, és újból megvizsgál minden egyes korábban felmerült szálat.
A gyertyás megemlékezéssel egybekötött megmozduláson mintegy háromszáz ember vett részt a rendőrség Teve utcai épülete előtt, köztük a múlt szerdai tiszalöki gyilkosságban áldozatul esett 54 éves férfi családja.

A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom egyik alapítója, Zolnay János úgy fogalmazott: nem lehetünk higgadtak, a hatóság tehetetlen, sötét erők vonulnak fel romák ellen, és egyetlen politikai pártra, semmilyen kormányra nem számíthatunk. Hozzátette: nem lehet tovább hallgatni, mert ma már sokadszor célzott lövésekkel végeznek ki asszonyokat, fiatalokat, időseket és gyermekeket.

Zolnay János azt mondta, azért vonultak a romákkal együtt utcára, hogy senki ne forduljon a fal felé, ne maradjanak némák, mert "az agyonlőttek ügye, a felgyújtottak sorsa" mindegyikünk problémája, az elhunytak a magyar társadalom halottjai. Arra kérte a rendőrséget, tegyenek meg mindent, hogy a romák ne félelemben hajtsák álomra fejüket.

A rendőrség legfelsőbb vezetésének átadott petícióban a civil szervezetek azt követelték, hogy 24 órás, állandó szolgálatot állítsanak a roma telepek szélére, illetve tudatosítsák, hogy a romák elleni támadás felderítése az egész társadalom ügye.

Setét Jenő, a Roma Polgárjogi Alapítvány igazgatója úgy fogalmazott: a rendőrség eredménytelensége emberi életekbe kerül, lassan elveszítik a romák a hitüket az állami intézményekben. Ezért "nem emelni kell a rendőrségnek a tétet", hanem megakadályozni a roma közösségek elleni támadást.

A civil szerveztek által szervezett demonstráción értelmiségiek, roma és nem roma közéleti személyiségek, valamint Gusztos Péter és Léderer András, az SZDSZ ügyvivői is részt vettek, majd gyertyát gyújtottak a nagycsécsi, a tatárszentgyörgyi és a tiszalöki áldozatok emlékére.

A múlt szerdán agyonlőtt 54 éves, Kóka Jenő temetése szerdán délután lesz a tiszalöki temetőben - közölte az MTI-vel az özvegy, aki maga is részt vett a fővárosi demonstráción.
Forrás: MTI