Egyesek méregdrága Audival, Kóka méregdrága bringával jár

A politikusok szolgálati ingyen autói igen nagy botrányokat kavarnak, de az SZDSZ mentalitása nem engedheti meg magának a környezetszennyező autókat.

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője igazán környezettudatos ember: a hibrid autók körül botrány volt, így a nyár beköszöntével bringára pattan, és úgy megy normafai villájából dolgozni. Ám mivel politikus, ezért ennek meg kell adni a módját: egy Trek 8500-as hegyikerékpárral teszi mindezt, ami újonnan vagy háromszázezer forint. De nem kell aggódni, nem adófizetők pénzéből vette a metálszamarat, hanem egy barátjától kapta még évekkel ezelőtt.

A bringázás nagy hátránya, hogy iratok nemigazán férnek el a cangán, így kell néhány munkatárs, aki utánunk viszi a szükséges dokumentumokat - de egy frakcióvezetőnek ezzel nincsen gondja. De valljuk be, jobban örülnénk annak, ha mindenki háromszázezres kerékpárokon járna tízmilliós Audik helyett: hisz így a benzinpénzt és a sofőrt sem kellene fizetnünk.
Forrás: Bors/HirExtra