Egy hónapig éltek együtt halott bátyjukkal

Akár egy hónapja is fekhetett holtan egy 78 éves férfi kapuvár-gartai házukban a háziorvosa szerint, miközben két nyugdíjas húga a szinte mumifikálódott holttest mellett élte mindennapjait - írta keddi számában a Kisalföld.

A lap szerint a család elzárkózott a külvilág elől, az egyik nővér gyermekének hetvenes években bekövetkezett halálát nem tudták azóta sem feldolgozni. A háziorvos szerint a férfit rongyokba csavarva találták.

A cikk szerint megdöbbentő körülmények fogadják a belépőt a család házánál. Évek óta leeresztett redőnyök, gondozatlan környezet és szinte alig kinyíló fakapu fogadta az elmúlt hét végén is a rendőröket és a háziorvost. Az udvari állapotokról a szomszédok is csak elképedve tudtak mesélni. Elmondásuk szerint a házban nincsen ivóvíz, az ott lakók az utcabéli kútról hordták a vizet a családi házba, ahol a hetvennyolc éves férfi - a szomszédok szerint - már közel hat éve feküdt betegen.

Az ügyben szakértők bevonásával, közigazgatási eljárás keretében vizsgálódnak.
Forrás: MTI