Gyulai lett az atléták elnöke

Gyulai Miklóst választotta elnökké szombati tisztújító közgyűlésén a Magyar Atlétikai Szövetség. Gyulai Istvánnak, a nemzetközi szövetség (IAAF) 2006-ban elhunyt főtitkárának a fia egyetlen jelölt volt a posztra.

Az eddig alelnökként tevékenykedő Gyulai Miklós 65 igen szavazatott kapott, három nem ellenében.

Schulek Ágoston, aki 1991 és 2001 között, majd tavaly óta irányította a szövetséget, tiszteletbeli elnök lett.

Schulek, miután a tavalyi rendkívüli tisztújítón megválasztották elnöknek, jelezte, hogy egy év múlva átadja a vezetést Illés Antal alelnöknek. Illés elképzelései azonban nem találkoztak az elnökség terveivel, a 39 éves Gyulai Miklós pedig vállalta a feladatot.
Forrás: MTI