Csalással vádolják a 18 éves jósnőt

Csalás miatt nyomoznak egy magát a médiában jósnőként reklámozó 18 éves román nő ellen; a csak románul beszélő jósnő tolmács segítségével kommunikált ügyfeleivel.

Malvina a feljelentőket hamis ígéretekkel becsapta, és ezzel milliós kárt okozott a sértetteknek - közölte Reinhoffer Csaba alezredes, bűnügyi osztályvezető kedden a győri rendőrkapitányságon tartott sajtótájékoztatón.

Malvina Győrött bérelt lakásban folytatta tevékenységét, de Keszthelyen is "dolgozott". Egertől Zalaegerszegen át Győrig jelentkeztek sértettek, akiktől alkalmanként több százezer forintos összegeket csalt ki azzal az ígérettel, hogy leveszi róluk a rontást, és ezzel megszakítja sorozatos balszerencséjüket. Egyúttal meg is fenyegette ügyfeleit, ha nem fizetnek, még nagyobb bajba keverednek - mondta az alezredes.

Rátkai Károly alezredes az ügy részleteiről elmondta: egy házaspár összesen 900 ezer forint banki kölcsönt vett fel és adott át a jósnőnek a különféle misztikus szertartások ellenértékeként. Majd Malvina felajánlotta, hogy védelmező amulettet készít nekik, de ehhez 80 grammnál több aranyra van szüksége. Arany nem lévén, később megelégedett 9 kiló sajttal, ugyanennyi liszttel és cukorral, majd átadta a talizmánt. Később ő hívta fel a családot, és jelezte: ha nem fizetnek újabb félmilliót, a legkisebbik lányukra jön a rontás. A gyerekek anyja ekkor törte szét az amulettet, amely egy viaszba ágyazott egyforintost tartalmazott.

Czagányi Zsuzsanna százados főnyomozó kollégájával ugyancsak bejelentkezett a jósnőnél. A lakásban azután elővették igazolványukat, és megkezdték a házkutatást. A szertartásokhoz használatos tárgyakat találtak, köztük egy "kapcsolaterősítő babát" - egy lány- és egy fiúbabát zsinórral összekötve -, amelyet ha mindkét fél megérint, párkapcsolatuk örök életre szól - ígérte a jósnő.

Az eddig feltárt esetek sértettjeinek akár hatmillió forintja bánja a Malvinával való kapcsolatot. A jósnő a rendőrség ismeretei szerint jelenleg Romániában tartózkodik. Az első bejelentést követően őrizetbe vették, de akkor még nem volt 18 éves. A vádakat tagadta, állította, hogy szolgáltatásaiért csak ötezer forintot kért.

A rendőrség most tisztázza a kárértéket, és várja további panaszosok jelentkezését. Malvina ügyét a győri kapitányság koordinálja - mondta Reinhoffer Csaba alezredes. A csalás büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés - tette hozzá a bűnügyi osztályvezető.
Forrás: MTI