Bolívia: Bizottság vizsgálja Rózsáék ügyét

Parlamenti bizottság alakult Bolíviában kedden a feltételezett terrorista csoport ügyének kivizsgálására - jelentették be La Pazban kormánypárti és ellenzéki képviselők, miközben a bevándorlási hivatal egy olyan hírt adott ki, hogy Rózsa Flores Eduardo illegálisan lépett be az országba.

Az öt kormánypárti és három ellenzéki képviselőből álló bizottság az állambiztonsági erők múlt csütörtöki fellépését vizsgálja ki, amelyben életét vesztette három állítólagos terrorista: a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa, a román állampolgár Magyarosi Árpád és az ír Michael Martin Dwyer.

A bolíviai sajtó keddi közlése szerint a bevándorlási hivatal Santa Cruz-i kerületi igazgatója kijelentette, hogy Rózsa "illegális formában" lépett be az országba Brazília felől, Puerto Suáreznél. Erről egyelőre nem tudni többet. A hatóságok korábbi közlése szerint Rózsa saját nevére szóló, és más személyi dokumentumokkal is rendelkezett.
Forrás: MTI