Ma temetik az iraki magyar halottat

Az Irakban március végén lelőtt Bogdán Tibort jövő kedden temetik el; a Zalai Hírlap pénteki számában a hozzátartozói által megjelentetett gyászhír szerint a 36 éves korában elhunyt "iraki hős és katonai munkatárs", aki "Irakban titokzatos, tragikus körülmények között" halt meg, a nagyradai temetőben nyugszik majd.

A férfi földi maradványait a múlt hét végén szállították Nagykanizsára.

Bogdán Tibort, aki teherautó-vezetőként a TOIFOR alkalmazásában állt, március 26-án fejbe lőtték Tádzsiban, Bagdad külvárosában, az amerikai támaszponton. Held Andrea, a cég marketingvezetője az MTI-nek akkor azt mondta: a férfit munkavégzés közben, a táborban érte a halálos lövés. A feltételezett tettest az eset napján őrizetbe is vették.

Az amerikai erők április elején közölték, hogy Irakban vádat emeltek egy amerikai katona ellen egy külföldi alvállalkozó múlt hónapban történt lelövése miatt. A vád szerint a 25 éves Carl Stovall őrvezető Tádzsi amerikai támaszpontján lőtte le az alvállalkozót - állt az amerikai erők jelentésében, amely nem részletezte az emberölés körülményeit, nem közölte az áldozat nevét.

A francia AFP hírügynökség jelentése szerint a vádemelésről szóló amerikai közlemény magyar állampolgárként határozta meg az áldozatot.

Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője múlt szombaton az MTI-nek azt mondta: az Egyesült Államok hatóságaitól továbbra sem kaptak hivatalos tájékoztatást arról, miként halt meg a magyar férfi, aki gépkocsi-vezetőként dolgozott Irakban. A Külügyminisztérium már többször sürgette, hogy az Egyesült Államok soron kívül, hivatalosan is erősítse meg a hírt, miszerint az egyik iraki amerikai támaszponton életét vesztette egy magyar állampolgár, továbbá azt, hogy a washingtoni kormányzat adjon részletes tájékoztatást a körülményekről.
Forrás: MTI