Egy éjszaka alatt dózerolták le a műemléket

Egyetlen éjszaka alatt dózerolták le több mint egy évvel ezelőtt a műemléki védelem alatt álló volt kőszegi posztógyár épületét - a nem mindennapi rongálással most hét embert gyanúsít a rendőrség.

Az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az ügyészséghez - mondta el az MTI érdeklődésére csütörtökön Stubán Tamás alezredes, Kőszeg rendőrkapitánya.

Az elkövetők valamennyien Vas megyeiek, műemlék rongálásával, közokirat-hamisítással és bűnpártolással gyanúsítják őket - mondta.

Tavaly március 20-án akkor még ismeretlen tettes ellen indult a nyomozás a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyugat-dunántúli Regionális Irodájának feljelentése alapján, hiszen az 1901-ben épült, hatezer négyzetméter alapterületű posztógyár, amely Kőszeg egyetlen ipari műemléke volt, teljesen megsemmisült, s csak törmelékek maradtak utána.

A Kőszegi Városi Ügyészség egy több mint ötezer oldalas nyomozati anyagot vett át, a nyomozás során ugyanis jelentős mennyiségű szakértői anyagot be kellett szerezni, a kapitány szerint ezért húzódott el több mint egy évig a nyomozás.

Fiegler András irodavezető 2008. márciusában az MTI-nek elmondta: a földhivatali nyilvántartás alapján az épület egy Vas megyei cég tulajdonában volt.

Később aztán kiderült, hogy az ingatlan többször is gazdát cserélt, végül a bontás másnapján - a megyei lap, a Vas népe információja szerint - egy olyan vasi vállalkozás vásárolta meg, amelynek egyetlen tulajdonosa egy, a Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cég, és amelynek ügyvezetője állítólag egy hajléktalan férfi.

A kőszegi posztógyárat, a Latex egykori üzemét 1996-ban privatizálták, majd az egykor 250 embert foglalkoztató Kőszegi Posztó Kft.-t 1999-ben jogutód nélkül felszámolták. A tízhektáros területen az önkormányzat ipari park létesítését tervezte, ahol elsősorban kis- és középvállalkozásokat szerettek volna letelepíteni.
Forrás: MTI