Munkács vára állami védettséget kap

Az ukrán parlament szerdán elfogadott határozata értelmében a munkácsi vár a jövőben államilag védett történelmi és építészeti létesítménynek minősül.

A honatyák jelentős többsége által jóváhagyott döntés szerint a kormánynak intézkednie kell a nemzeti kulturális örökség részének számító vár védett állami történelmi-építészeti létesítménnyé történő átminősítéséről, valamint a művelődési és idegenforgalmi minisztérium hatáskörébe történő utalásáról.

A határozat szerint az ukrán legfőbb ügyészségnek meg kell vizsgálnia a munkácsi városi tanács (közgyűlés) 1993-as döntését, amellyel a város tulajdonába adta át a várat - közölte az ungvári ua-reporter.com internetes hírportál.

A vár középső udvarának bérbe adására legutóbb március elején hirdetett meg pályázatot a munkácsi polgármesteri hivatal, de a kiírást jelentkezők híján érvénytelenítette. Röviddel ezt megelőzően a várrészt bérbe vevő Viktor Balogának, az államelnöki titkárság vezetőjének érdekeltségébe tartozó helyi cég politikai támadások miatt lemondott a bérleti jogáról.
A parlamenti határozat elfogadását követően a háromszintes, 14 ezer négyzetméter alapterületű munkácsi vár fenntartásáról az ukrán államnak kell gondoskodnia.
Forrás: MTI