Már gyülekeznek a tüntetők

Gyülekeznek az Országgyűlés feloszlatását és az előre hozott választások kiírását követelő demonstráció résztvevői a Parlament előtti Kossuth térnél; az Országházban kedden tárgyalnak a képviselők a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról és Bajnai Gordon kormányfővé választásáról.

Az MTI helyszínen lévő tudósítói szerint 11 óra után már 150-200 lehettek a téren, köztük a Magyar Gárda tagjai is, a gyülekezőknél árpádsávos és nemzeti színű lobogók vannak. A nemzeti színű transzparensekkel díszített színpadot a Kossuth tér és az Alkotmány utca kereszteződésében állították fel a szervezők, a transzparenseken előre hozott választásokat követelnek.

A Parlament udvarán rendőrök várakoznak, valamint tíz rendőrségi csapatszállító teherautót, több rendőrségi buszt és mikrobuszt is látni. A Parlament környékét már korábban kordonnal zárta el a rendőrség, a környező utcákban is rendőri csapatok várakoznak. A vaskorlátokat a villamossínekkel párhuzamosan rakták le, az Országház előtti parkot sem lehet már megközelíteni.
Forrás: MTI