Megnyílt az Orczy kert

Mintegy három éven át tartó rehabilitációs és revitalizációs munkálatokat követően megnyílt az Orczy kastély díszkertje.

A két és fél hektáros terület a kastély rekonstrukciója illetve egy új természettudományos pavilon építése során nyerte vissza a korábbihoz hasonló flóráját és faunáját.
Fűköh Levente, a múzeum igazgatója elmondta: a rehabilitáció keretében helyreállították a kertet övező falat és kialakították a kertet átszövő sétautakat.

A rehabilitáció leglátványosabb elemeként említette a direktor a kerti tavat. A 800 négyzetméteres víztükör közepén egy pavilonnal ellátott sziget kapott helyet, illetve a tavat aranyhalakkal telepítették be.

Ugyanakkor a kertet arborétum jelleggel alakították ki. A látogatók kis táblákon olvashatják a növények, magyar és latin nevét egy ismertető kíséretében. Ugyanakkor fotókon mutatják be a növények virágzatát és termését is - ismertette a kert jellemzőit az igazgató.

A múzeum több mint két milliárd forintos rekonstrukciója alkalmával 2007 májusában fejeződött be az Orczy kastély felújítása. A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében végrehajtott beruházás első lépcsője során a többi között üvegtetőt kapott a kastélyudvar. Ez alatt állították ki Magyarország egyetlen teljes mamut csontvázát, amely a Mátra Múzeum jelképe is egyben.

A rekonstrukció második lépcsőjének, egy természettudományos pavilon a megvalósítását az Országgyűlés 1,2 milliárd forintos címzett támogatása tette lehetővé. A 2500 négyzetméternyi hasznos alapterületű épület szerkezete az
űrkutatásban használt karbonszálas polimer felhasználásával készült. A 2008 végén felavatott pavilonhoz emellett a környezetbe illő anyagokat használtak, a többi között borovi fenyőt, gránitot és terméskövet.

Az épületben három szinten mutatják be az evolúció fokozatait, a Mátra és más élőhelyek faunáját, flóráját. A pavilonban helyet kapott egy trópusi pálmaház is, ahol forró égövi állatokkal és növényekkel találkozhatnak majd a látogatók.
A park egyébként belépőjeggyel, a múzeum nyitvatartási idejével egy időben látogatható.
Forrás: MTI