Direkt szúr ki a romákkal a közfoglalkoztatás?

A Somogy Megyei Területi Cigány Önkormányzat kabinetvezetője szerint újabb lehetőségtől esett el a roma társadalom - írta pénteken a Somogyi Hírlap.

Bogdán Péter a megyei napilapnak azt mondta: a közfoglalkoztatás-szervezői állások várományosai közül éppen azokat hagyták ki - azaz a romákat -, akik valóban összekötő kapocs lehetnének.

Szerinte a fő probléma, hogy csak nevében pályázat a pályázati felhívás, ugyanis nincs igazi versenyhelyzet, mert nem sokból választanak, hanem egyszerűen kijelölnek erre embereket.

Bogdán Péter kifejtette, azt szerették volna, hogy a közfoglalkoztatás-szervezői hálózatba lehetőleg kerüljön be roma származású - nyilván, aki a pályázati feltételeknek is megfelel -, mivel a közfoglalkoztatási program leginkább a romákat érinti.

"Ám - leszámítva egy-két kistérség vezetőjét - nem látunk fogadókészséget" - mondta az önkormányzat kabinetvezetője, hozzátéve: etikátlannak tartják a felosztás módját.
Forrás: MTI