Megven az "emberégető"

A rendőrség elfogta azt a férfit, aki a gyanú szerint egy hónappal ezelőtt kirabolt, majd felgyújtott egy 41 éves férfit a dunakeszi szakorvosi rendelő mögötti területen - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség őrizetbe vette a március 11-ei gyilkossággal gyanúsított, 34 éves, ugyancsak dunkakeszi lakost, aki a kihallgatás során részletes, beismerő vallomást tett.

Korábban sem a felgyújtott férfi személyazonosságát, sem a halál pontos okát nem tudták megállapítani, ezért elrendelték az elhunyt igazságügyi boncolását. A vizsgálat megállapította, hogy a sértett halálát idegenkezűség okozta.

A gyilkossággal gyanúsítottat tanúk vallomásai alapján sikerült elfognia a rendőröknek.
A férfi vallomásában elmondta, hogy a sértett március 11-én a késő esti órákban érkezett meg munkahelyéről a vasútállomásra, ahol ő már várt rá. Az áldozatot a szakorvosi rendelő mögötti területre csalta, ahol dulakodást követően megfojtotta, a nála lévő készpénzt elvette, majd - hogy ne hagyjon nyomot - a holttestét felgyújtotta.
Forrás: MTI