3D mozi az állatkertben

Egész nap térhatású, háromdimenziós kisfilmeket vetítenek csütörtöktől a Fővárosi Állat- és Növénykert Nagysziklájának csarnokában. Az előadások a kert látogatási idejében negyedóránként kezdődnek, leszámítva az első és utolsó fél órát.

A kert területére már belépett látogatók minden különdíj nélkül szabadon megtekinthetik az animációs és természetfilmeket - tájékoztatta az MTI-t Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője.

Az új térhatású moziban kezdetben két, egyenként 8-9 perces magyar rövidfilm szerepel. Az Őstengeri kaland címet viselő animációs film forgatókönyvét Nagy Bandó András írta. A kisfilm egy csikóhal és egy sügér kalandjait meséli el. A halak egy furcsa időalagúton át rövid kirándulást tesznek az őstengerek lakói között.

A Körös folyók természeti kincsei című film a vízi és vízparti madarak világába nyújt bepillantást. Mindkét filmet Magyar László rendezte.

Már 1912-ben létesítettek mozgóképszínházat a kert egy másik pontján: ez volt az egykori Barlang Mozi. Ez a létesítmény egészen a kilencvenes évek elejéig működött, ismeretterjesztő és mesefilmeket vetítettek benne.

Ma a Barlang Mozi helyén kiépített, korszerű, többfunkciós Barlangteremben általában csak egyes rendezvényekhez kapcsolódóan szoktak vetítéseket tartani.

Az állatkert vezetése már régóta tervezte a térhatású mozi létrehozását, amely az 1912-ben épült Nagyszikla egyik csarnokában található.

A csarnokba a bivalyok kifutója felől, az ősemberszobornál lehet bejutni.
Forrás: MTI