Vége a gyilkos tornaóráknak

A következő tanévtől megszűnhetnek jelenlegi formájukban a testnevelési órák az ukrajnai iskolákban, helyettük a tervek szerint a könnyű mozgásformákra építő, esztétikai kultúra elnevezésű tantárgyat vezetik be.

Az iskolai testnevelés megreformálását az tette szükségessé, hogy a múlt év őszén néhány héten belül öt tanuló halt meg iskolai tornaórákon Ukrajna-szerte. Az oktatási minisztérium ezért új, a korábbiaknál jóval könnyebb gyakorlatokat és sportnormatívákat tartalmazó állami testnevelési tantervet dolgozott ki az iskolások számára – jelentette kedden az ubr.ua internetes ukrán üzleti hírportál Anatolij Ilcsenkóra, az ukrán oktatási tárca testnevelési és sportbizottságának helyettes elnöke.

Ilcsenko szerint a tragikus eseteket követően a testnevelési órákon a nagy erőkifejtést nem igénylő, mozgásban gazdag sportágakat részesítik előnyben. Jelentős figyelem irányul majd a tanulók sportköri foglalkozásaira is – tette hozzá.

Az ukrán tanulók a jövőben csak iskolaorvosi engedéllyel vehetnek részt a nagy fizikai terheléssel járó sportversenyeken. Kikerülnek a testnevelési tantervből a jelentős erőkifejtést igénylő olyan gyakorlatok, mint a lóugrás, súlydobás, kéttusa. Helyettük a művészi torna és a sportgimnasztika, a könnyűatlétika, a gyalogtúra, a labdarúgás, kézi-, kosár- és röplabdasportok kapnak hangsúlyt.
Forrás: MTI