Szocpol-csalás: lezárják az ügyet

Hamarosan megkezdődik az iratismertetés a szerencsi szocpol-csalásos ügyben - írta keddi számában az Észak-Magyarország.

Újabb három hónappal meghosszabbította a bíróság a szerencsi polgármesteri hivatal építőhatóság-vezetőjének előzetes letartóztatását a minap – tájékoztatta a napilapot Szabó József, a Borsod megyei bíróság szóvivője.

A taktaközi uzsorakamatos zsarolásos ügyekben többmilliós szociálpolitikai támogatással épített lakások törvénytelen használatba vételi engedélyének kiadása miatt indított nyomozást tavaly a rendőrség, mert az adatok szerint úgy adta ki a szerencsi építésügyi hatóság több épület lakhatási engedélyét, hogy azok nem feleltek meg a műszaki előírásoknak.

Kiderült, hogy közel félmilliárd forint kárt okoztak a jogtalanul felvett szocpol összegével. Az építőhatóság vezetője által kiadott papírok birtokában az érintettek a teljes állami támogatás összegét megkapták. Egy-egy ingatlanra ötmillió forint körüli állami támogatást igényeltek. A gyanúsított elismerte, hogy ellenőrzés nélkül adta ki az engedélyeket.

Az ügyben 165 gyanúsítottat hallgattak ki. Köztük a szocpol-támogatást igénylőkön kívül ügyvédek és a bankosok is szerepelnek. Hamarosan iratismertetésre kerül sor, és még a nyári szünet előtt dönt az ügyészség a vádemelés kérdésében - olvasható az Észak-Magyarországban.
Forrás: MTI