Sok a hiányosság a vásárokon, piacokon

A múlt évben végzett 2.289 ellenőrzés 49 százalékánál találtak jogsértést a fogyasztóvédelem munkatársai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - írta a Kelet-Magyarország hétfői számában.

A legtöbb hiányosságot a vásárokon és a piacokon észlelték az ellenőrök, ott a vizsgált árusok és áruk 90 százalékával volt gond - mondta Holló Jánosné, a fogyasztóvédelmi szervezet megyei kirendeltségének vezetője a lapnak.

A dicstelen rangsorban a vendéglátás és a kiskereskedelem következik 55-56 százalékos aránnyal, sok helyen kiszolgálják szeszesitallal és dohányáruval a fiatalkorúakat, illetve sűrűn csalnak a kimért italok mennyiségével.

Az áruházláncok bevásárlóközpontjaiban minden harmadik ellenőrzésnél adódott szabálytalanság.

A fogyasztóvédők 977 esetben intézkedtek, 796 alkalommal pedig 80 millió forint összegben szabtak ki bírságot Szabolcsban tavaly.
Forrás: MTI