Gyorshír! Megválasztották Bajnait

Hivatalosan is az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé választotta Bajnai Gordont a párt kongresszusa vasárnap - jelentette be Gyurcsány Ferenc, a posztjáról távozó kormányfő. Az MTI információja szerint a küldöttek 91 százaléka szavazott Bajnaira.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy Bajnai Gordont nagyon meggyőző többséggel választották jelöltté a küldöttek, pontos számokat azonban nem ismertetett.

Bajnai Gordon a bejelentés után megköszönte a küldöttöknek a lehetőséget, a felelősséget és a bizalmat, amelyre - mint fogalmazott - nagy szükség lesz.

"Az előttünk álló egy nagyon nehéz évben valahova támaszkodni kell. Amikor már nincs hova hátrálni, akkor a Ti bizalmatokra fogok majd támaszkodni" - mondta.Hivatalosan is az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé választotta Bajnai Gordont a párt kongresszusa vasárnap - jelentette be Gyurcsány Ferenc, a posztjáról távozó kormányfő.

Bajnai Gordon a bejelentés után megköszönte a küldöttöknek a lehetőséget, a felelősséget és a bizalmat, amelyre - mint fogalmazott - nagy szükség lesz.
Forrás: MTI