A hosszú élet titka: Hat és fél tonna füvet találtak a 114 éves apónál

Kedden, a nigériai hatóságok 6.5 tonna marihuánát koboztak el egy öregembertől, aki 114 évesnek vallja magát.

A nemzeti droghivatal elmondása szerint, Sulaiman Adebayo otthonában 254 csomagnyi cannabis-t találtak. A Lagostól északra fekvő, Ogun tartományban élő idős földműves rizses zsákokba rejtette a zöldet. A lefoglalt mennyiség alapján a hatóságok arra gyanakodnak, hogy egy egészen új és nagyon kiépült hálózat nyomaira bukkantak.

Ahmadu Giade, a nemzeti narkotikum főfelügyelet elnöke elmondása szerint, a nyomozók tovább kutakodnak az öregember háza táján: „sokkal többről van itt szó, mint egyedül Suleiman bácsi ügyéről”.

Ogun tartományának fővárosa Abeokuta. A bácsi azt állítja, hogy amikor a település egyik leghíresebb csarnokát 1895-ben felavatták, ő már kisfiúként részt vett az eseményen. A megdöbbent kihallgatók az életkorral kapcsolatosan is vizsgálatokat indítottak, ám eddig nem találtak egyetlen hivatalos adatot sem, ami azt bizonyítaná, hogy Suleiman valóban 114 éves.

Azt sem tudjuk, hogy a matuzsálemi kort megért férfi rendszeres fogyasztója volt-e a könnyűdrogoknak, vagy pedig csak tovább adott rajtuk. Hál’Istennek eddig egyetlen tudományos kutatás sem erősíti meg, hogy a szívásnak jótékony kihatásai lennének az életkorra, itt sem valószínű, hogy a zöld életelixír felfedezéséről van szó.

Nigériában hatalmas problémákat okoz a marihuána, az ország ellenőrizhetetlenül hatalmas földterületein illegálisan burjánzik a kender. A piac nemzetközi szinten is kiterjedt, a nagyfokú csempész aktivitás miatt, gyakran kerül sor fegyveres összetűzésekre is.

Forrás: HírExtra / Yahoo! NEWS