Rabolt a biztonsági őr

A biztonsági őr közreműködésével fosztották ki az egyik nyíregyházi autószalont, ahonnan egy páncélszekrényt, műszaki cikkeket, gumiabroncsokat és felniket vittek el mintegy hárommillió forint értékben - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.

A bűncselekmény még március 26-án éjjel történt, s a nyomozóknak már akkor gyanús volt a biztonsági őr vallomása, miszerint maszkos, fegyverrel is rendelkező férfiak támadtak rá a munkahelyén, kezét-lábát megkötözték, majd elvitték a széfet, s különböző autó-alkatrészeket - mondta Fülöp Gergely. A százados hangsúlyozta: a nyomozók gyanúja beigazolódott arról, hogy az őr részt vett a bűncselekményben.

A főkapitányság bűnügyi osztályának és bevetési szolgálatának munkatársai kedden ütöttek rajta a bűncselekményben részt vett 20 éves biztonsági őrön, és három hasonló korú társán. Az egyik helyszínen, egy bérelt garázsban megtalálták az eltulajdonított értékeket, s ott fogták el az egyik gyanúsítottat, aki éppen előtte vágta fel a páncélszekrényt. Az őrizetbe vett fiatalok közül volt, aki már beismerő vallomást tett.

A rendelkezésre álló adatok szerint a négy elkövető jól felkészült az álrablásra; az autószalonban felszerelt kamerák kedvéért maszkokban, gázpisztollyal játszották el a rablást - jegyezte meg a szóvivő.
Forrás: MTI