A szlovákiai magyarokat buzdítja az ellenzék

Iveta Radicová, a szlovákiai ellenzék közös államfőjelöltjének támogatására buzdítja a választókat a Új Szó című pozsonyi napilap szerdán, az elnökválasztás 2. fordulója előtti kampány utolsó napján.

Az újság szerint minden Ivan Gasparovic ellen szól. A véletlennek köszönheti azt az öt évet, amelyet semmittevéssel töltött a Grassalkovich-palotában. Ha 2004-ben egy konzervdoboz jut be a második fordulóba, az is legyőzte volna Vladimír Meciart. Hobbiállamfőként egyetlen tettét sem lehet megemlíteni, amely miatt azt mondhatnánk, megérdemli az ismétlést.

Autóversenyek, folkfesztiválok, hokimeccsek és bakik szegélyezik elnöki ösvényét. Múltja tele májfoltokkal. Tevékeny részese volt annak az időszaknak, amely mellékvágányra állította Szlovákiát. Meciar hopmestereként végigasszisztálta a vadprivatizációt, a hosszú kések éjszakáját, az összes olyan kétes ügyet, amely miatt Szlovákia fekete lyukként szerepelt az európai térképen. Most éppen Fico kormányfőnek pitizik pincsikutyaként - írja az Új Szó.

Iveta Radicováról azt írja, hogy nem osztja meg az embereket, hanem egyesíti, toleráns, aki nem nemzetiség alapján osztályozza a társadalmat. Iveta Radicová személyében "Szlovákiának először lehet olyan elnöke, aki miatt nem kell szégyenkezni sem itthon, sem külföldön. (...) Radicová az egyetlen választás. Teszem hozzá még egyszer: jó választás" - zárja komentárját az Új Szó munkatársa.
Forrás: MTI