Zöld Széchenyi-tervet akar a Fidesz

Zöld Széchenyi-tervet, zöld beruházásokat finanszírozó hitelintézetet és az egyoldalú energiafüggőség csökkentését javasolták a Fidesz környezetvédelmi stratégiáját bemutató szombati konferencián.

Nagy Andor, a környezetvédelmi bizottság fideszes alelnöke egy 500 milliárd forintos alapra, egyfajta Zöld Széchenyi-tervre tett javaslatot, amelyben uniós források és a szén-dioxid-kibocsátásból származó bevételek szerepelnének.

A politikus szerint egy "zöld hitelintézetet" is létre lehetne hozni, amely környezetvédelmi beruházásokat finanszírozna.

Nagy Andor arról is beszélt, hogy tarthatatlan a kormány által elfogadott energiastratégia, amely azon alapul, hogy mindig jóban leszünk az oroszokkal. Szerinte csökkenteni kell az egyoldalú energiafüggőséget, és ez nem oroszellenesség.

Matolcsy György, az Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere azt mondta, hogy Magyarországnak az Európai Uniónál ambíciózusabb célt kell kitűzni, és 2020-ig a megújuló energiaforrások arányát 20 százalék helyett 25 százalékra kell emelni. Szintén 25 százalék lenne a szénhidrogén, leginkább a kőolaj aránya, 50 százalék pedig az atom- és szénenergia aránya.

Hangsúlyozta, hogy az energiapolitika és gazdaságfejlesztés szoros kapcsolatban állnak. A gazdaságfejlesztésnek négy célját nevezte meg: a növekedést, a foglalkoztatás növelését, az életminőség emelését és a demográfia fordulatot. Szerinte komolyan gondolják, és meg is fogják valósítani, hogy 10 év alatt egymillió új munkahelyet teremtenek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar gazdaság energiaigénye kétszerese az európai átlagnak, és magas az energiafüggőségünk, főként a földgáztól való függés. Szerinte az energiapolitikának hat célt kell szolgálnia: csökkenteni az energiaigényt, erősíteni az energiafüggetlenséget, mérsékelni a szén-dioxid-kibocsátást, decentralizálni az energiapolitikát, növelni a jövőt szolgáló energiaforrások arányát és szolgálni a gazdasági egyensúlyt.

Szerinte az atomenergiára számítani kell, de a megújuló energiával mindig össze kell vetni a hatékonyságát.
Forrás: MTI