Népszavazás a nevelőintézetről

Családjukból kikerült, magatartászavarral küszködő fiatalokat költöztetne Bodrogra a Somogy megyei önkormányzat, ám ez ellen többen is tiltakoznak a faluban, ezért a képviselő-testület úgy határozott, hogy március 29-én helyi népszavazással döntenek a 16

Heizer Kornél, Bodrog polgármestere az MTI-t csütörtökön arról tájékoztatta: a település mintegy 28-30 millió forintot kapna az egykori iskola korábban bérelt, most azonban egy éve üresen álló épületéért, amelyben a megyei önkormányzat 12 szakember felügyeletével egy zárt rendszerű nevelőotthont alakítana ki 16, 12-18 év közötti, speciális nevelési igényű fiúnak.

A képviselő-testület egyhangúlag támogatta az épület értékesítését erre a célra, ám nyolc helybeli levélben egyet nem értését fejezte ki azzal az indokkal, hogy szerintük súlyosan romlik majd a közbiztonság, az ingatlanok elértéktelenednek, s azt kérték, hogy a testület vonja vissza a határozatát - számolt be a népszavazás előzményeiről a polgármester.

Közölte: mivel az ügyben összehívott falugyűlés eredménytelen volt, a képviselő-testület - ugyancsak egyhangúlag - úgy döntött, hogy népszavazást ír ki a nevelőotthon létesítéséről. Ezzel szeretnék elejét venni a faluban esetleg kialakuló békétlenségnek - tette hozzá magyarázatként a polgármester, aki feleségével a saját négy gyermekünk mellett öt állami gondozottat is felnevelt.

Szerinte a falunak előnye származna az otthon létesítéséből, hiszen az ingatlan vételárát a pályázati rendszerben minimum meg lehetne négyszerezni és ezáltal olyan fejlesztéseket valósíthatnának meg, amely hasznára válna a közösségnek - érvelt a befogadás mellett Heizer Kornél, aki szerint: a rendszerváltás óta nem volt ilyen lehetősége a falunak.

Tallián Zsolt körjegyző a vasárnapi népszavazással kapcsolatosan elmondta: a 460 lakosú községben 359 választásra jogosult állampolgárt vettek fel a névjegyzékbe. Ők reggel hattól este hétig adhatják le szavazatukat, amellyel arról döntenek, hogy egyetértenek-e az önkormányzat ingatlan-eladási szándékával egy speciális nevelési igényű fiatalokat befogadó gyermekotthon létesítésének céljából. A népszavazás ügydöntő lesz, vagyis az eredményét a képviselő-testületnek el kell fogadnia.
Forrás: MTI