Több száz milliós csalásra derült fény

Az európai uniós gazdaságfejlesztési támogatásokat közvetítő MAG Zrt. feljelentést tett egy dél-dunántúli vállalkozás ellen csaknem 600 millió forintos csalási kísérlet ügyében.

Az MTI érdeklődésére a MAG Zrt. hétfőn közölte, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában nem nevezhetik meg a feljelentett dél-dunántúli vállalkozást. Tájékoztatásuk szerint a csalási kísérlettel gyanúsított cég több pályázaton nyert összesen mintegy 300 millió forint támogatást, és további számos sikertelen kísérletben folyamodott további mintegy 300 millió forint uniós forrásért.

A MAG Zrt. tájékoztatása szerint a gyanússá vált cég 2007-ben és 2008-ban is a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban azokon a pályázatokon indult el, amelyeken a hátrányos helyzetű kistérségekben induló új vállalkozások kaphattak támogatás komplex technológiai beruházásokra.

A pályázatértékelők gyanúját a pályázó által benyújtott dokumentumok és a helyszíni ellenőrzés során tapasztaltak keltették fel. További vizsgálódások, a szállítói ajánlatok és számlák, az állítólagos kifizetések mögötti számla- és pénzmozgások, és az elvileg beszerzett berendezések részbeni vagy egészbeli hiánya alátámasztották a MAG Zrt. gyanúját. Kiderült az is, hogy a pályázó érdekeltségébe tartozó mintegy húsz cég közül a legtöbb ellen - köztük az állítólagos beszállító és vásárló ellen is - felszámolási, vagy APEH-eljárás folyik.
Forrás: MTI