Az SZDSZ ad még egy esélyt a szociknak
Az SZDSZ szerint meg kell adni a lehetőséget egy új, hiteles kormánynak, hogy dolgozni kezdjen, ezért elsietettnek tartja, hogy a parlament feloszlatásáról szóló indítványt már most tárgyalja az Országgyűlés.
Fodor Gábor pártelnök a frakcióülés után újságíróknak azt mondta: a korrektség is azt kívánja, hogy megadják a lehetőséget egy új, hiteles kormánynak és egy új miniszterelnöknek, hogy elkezdjenek dolgozni. A parlament feloszlatásával viszont elvennék ennek a lehetőségét.
Fodor Gábor ismételten leszögezte, hogy az indítvány napirendre vételével egyetértenek, véleményük szerint viszont azt csak néhány hét múlva kellene megvitatni. Hozzátette, hogy a parlament feloszlatása most lehetetlenné tenné a politikai kibontakozást.
A pártelnök az MTI kérdésére azt mondta, hogy a szocialistákkal a tervek szerint már hétfő délután leülnek tárgyalni.
Forrás: MTI