Megvannak a rablók

Elfogták azt a három fiatalt, akik a gyanú szerint szombat éjszaka két rablást is elkövettek a fővárosban - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel vasárnap.

Szombaton az esti órákban két rablás is történt Budán: 21 óra 30 perc körül a II. kerület Forint utcában két férfi - míg harmadik társuk egy személygépkocsiban várakozott - megfenyegetett egy fiatal párt, és elvették a 18 éves fiú mobiltelefonját.

A rablás során személyi sérülés nem történt. Másfél órával később a XII. kerületben három támadó fenyegetett meg egy 16 éves fiút, akitől szintén a mobilját vették el; a sértett könnyű sérülést szenvedett.

Az áldozatok által adott pontos személyleírás alapján a XI. kerületi rendőrkapitányság akcióosztályának munkatársai néhány órával később elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható három 19 éves fiút.

A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően a támadóknál megtalálták a mobiltelefonokat is - tette hozzá. Megjegyezte: a fiatalokat őrizetbe vették, elszámoltatásuk folyamatban van.
Forrás: MTI